Mostanában már felnőttként is elbizonytalanítanak minket, hiszen a rendetlenséget, a káoszt a kreatív, zseni elmék sajátjaként emlegetik. Már csak azért is, mert aki a saját kupijában meglátja a rendet, és megtalálja a dolgait, bizony jól megdolgoztatja a memóriáját.

A gyerekek ráadásul ravasz flótások, addig meddig húzzák a kötelességüket, amíg bírják, és közben titokban reménykednek, hogy anya megcsinálja helyettük.

Amikor még kicsi a gyermek, próbáld meg játékosan megtanítani a rend mikéntjére, akár mesélhetsz is neki közben. A lényeg, hogy ne érezze nyűgnek. A másik módszer a jó példamutatás, és ugyan a szülői minta viszonylag későn érik be (általában akkorra, amikor a gyermek már felnő), de hát lassú víz partot mos.

Persze vannak lelkiismeretes kicsik, akik a szüleik kedvéért rendet tartanak, de hiába szeretnek megfelelni az elvárásoknak, néha velük is elszalad a ló. Lássuk be, rendmániás gyereket nem nagyon ismer senki sem.

Egy kamasz szobájában már semmiképp se rakj rendet, hiszen ez az ő személyiségének a szimbóluma, az ő vára.

Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

• valóban praktikusak a gyermekszobában található tárolók, szemetes kukák? Egyáltalán van belőlük elég?
• nem lehet, hogy már lepereg a gyerkőcről a könyörgésed? Ha ez így van, ideje taktikát váltanod (a kicsiknek vannak például úgynevezett gyógyító mesék, amelyek a mese útján felnyitják a szemüket)
• valóban jó példát mutatsz? Ha nálad sincs makulátlan rend, akkor ne várj a sült galambra, mert a gyermek ujjal fog rád mutogatni, hogy „bezzeg anya szobája se rendes.”
• a rendrakást csak kérni lehet, de követelni sosem, hiszen ezzel ártasz a gyermekeddel való kapcsolatnak is.