Tükör és ami mögötte van
Ugye Ön is minden nap megnézi magát a tükörben? A reggeli fogmosáskor otthon, vagy a munkahelyre szaladva egy kirakatüvegben: mindig ellenőrizzük, hogy jól nézünk-e ki.
Evidens, hogy tükör minden háztartásban van és talán meg is lepődik, ha megtudja: nemrég még luxuscikk volt. Honnan kezdődik a tükör története? Van egyáltalán kezdete?
Az ókorban az egyiptomiak, etruszkok és a rómaiak is fémből készült fényes lapokat tartottak maguk elé, ha önmagukban akartak gyönyörködni. Mivel a lemezek vékony nemesfémből – rézből, ezüstből – készültek, egyértelműen a kiváltságos helyzetben lévők birtokolták ezeket az eszközöket. Tükröződésük nem volt tartós, mivel a fémek könnyen oxidálódtak. Mindenféle fényesítés ellenére hamar használhatatlanná váltak.
Ahogy a középkorban az üvegkészítés mikéntjére rájöttek, a tükrök is tökéletesebbek lettek. A nemesfém lemezekre üveglapot szorítottak, mely védelmet nyújtott az oxidáció ellen.
A legnagyobb lépést az jelentette, amikor rájöttek: vékonyabb fémréteg is elegendő a tükröződés létrejöttéhez. A XIII. században a Velencéhez tartozó Murano szigetén készültek az első olyan tükrök, melyek hártyavékony ólomlemezzel borított üveglapok voltak. Az ólomlemezt higannyal vonták be. Később a higanyt felváltotta az ezüst, de a foncsor a mai napig hasonló eljárással készül. A kezdetleges tükrök kisméretűek voltak, a legtöbb elfért zsebben, vagy medálként hordták a hölgyek.
A XVII. században az üvegöntés feltalálását követően a tükörgyártás művészete végre kiteljesedhetett, hiszen ekkor már akár egész emberalakot megmutató darabokat is készítettek a mesterek.
A méltán híres velencei tükör csak az uralkodók és nagyon vagyonos emberek házában volt megtalálható. A gazdagok lenyűgözése céljából a tükröket ma már giccsesnek számító keretekbe tették. Ezért az arannyal, ezüsttel bevont keretek az üveg csillogásától méginkább ragyogtak.
Melyik híres uralkodó szerette szenvedélyesen a tükröket? Kiderül a következő részből!
